Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium

Felavattuk Takács Gyula emléktábláját a Táncsics Pantheonban

Takáts Gyula  Kossuth-díjas magyar költő, író, műfordító, kritikus, tanár, múzeumigazgató. (Tab, 1911. február 4. – Kaposvár, 2008. november 20.)

Középfokú tanulmányait e falak között a még akkor  a Somssich Pálról elnevezett reálgimnáziumban végezte, 95 éve,1929-ben érettségizett. Tudomásunk szerint 5 családtagja is e gimnáziumot választotta középiskolai tanulmányainak helyszínéül. Egyetemi tanulmányait a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte földrajz, geológia, filozófia szakon. 1934-ben tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Tanárként 1940-től 1946-ig dolgozott gimnáziumunkban, egykori alma materében, utána fizetett szabadságon alkotói tevékenységet folytatott, majd 1949-től kerül a múzeum élére. Pantheonunkba egykori tanáraink kerülnek be és ahogy körül nézünk fogynak a helyek e falakon, mert folyamatosan avatjuk az emléktáblákat. E tanévünk előkészítése során merült fel, hogy e tanévünket halálának tavaly novemberi 15. évfordulója kapcsán Takáts Gyula emlékévnek nevezzük el. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar irodalmi, művészeti és múzeumi élet meghatározó alakjának állíthatunk emléket immár egykori iskolájában és egyben munkahelyén is.Rendzvényünkön iskolánk diákjainak, tanárának kultúrális műsora mellett dr. Cséby Géza egykori barát és alkotótárs ünnepi beszéde hangzott el, majd Solymosiné Takáts Sarolta és Vámosi László igazgató leplezte le az emléktáblát a megjelent vendégek előtt. Ezután koszorúzás következett .Köszönjük szépen a Szülői Munkaközösség támogatását az emléktábla elkészítésében! 

Neumann kiállítás megnyitó 2024.04.12

N120 fejléc

Neumann János vándorkiállítás

A kiállításon a XX. század egyik legnagyobb hatású tudósának, gondolkodójának élete és életműve lesz látható. Emellett elgondolkodtató képzőművészeti alkotások, melyek arról vallanak, mit jelent a mai 6-19 éves korosztálynak Neumann János. Az alkotások az emlékévben születtek a Neumann Társaság és a Deák17 Galéria együttműködésében kiírt pályázatra, melyek közül szakmai zsűri válogatta ki a leginspirálóbbakat.

Megnyitó időpontja:
2024. április 12., 17.00

Helyszíne:
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 17.)

A megnyitón köszöntőt mond:

  • Vámosi László, igazgató

A kiállítást megnyitja:

  • Dér Tamás, alpolgármester

A megnyitón közreműködik:

  • Drahos Emma és Ternóczy Máté (9.a)

A kiállításmegnyitót Erdősné Dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság alelnökének előadása zárja.

A kiállítás 2024. április 26-ig 7.00-18.00 óra között tanítási időben (7.00-18.00 óra között) a nagyközönség számára is látogatható.

NJSZT logo N120 logo D17 logo

neumann120.hu
#neumann120

Ideiglenes felvételi jegyzék

Kedves 8.osztályosok és Szülők!

Elkészült a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2023/24-es tanévre vonatkozó felvételi eljárás ideiglenes felvételi jegyzéke. Minden felvételiző diák, minden általa megjelölt tagozaton szerepel OM-azonosítójával vagy az általa megadott jelszóval.

Az ideiglenes listában azok a diákok, akik a keretszámnak megfelelő sorszámon belül találhatóak, a jelen állás szerint felvételt nyernek a csoportba.

IDEIGLES FELVÉTELI JEGYZÉK LINKJE

 

Mit jelent az, ha valakinek a sorszáma nincs a keretszámon belül?

Akik nem ott szerepelnek, ugyancsak esélyesek továbbra is, mivel a diákok döntő többsége több tagozatot jelölt meg, és a módosítások utáni végleges listákban ők már csak egy helyen fognak szerepelni, azaz a többi listán a mögötte lévő tanulók sorszáma előrébb lép, így ők is felvételt nyerhetnek.


Szívből Gratulálunk Zrínyi Miklósnak, gimnáziumunk egykori diákjának Széchenyi díjához!

Köztestületi tagok | MTA

ZRÍNYI MIKLÓS vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, professor emeritus értékes tudományos pályafutása, a mágneses nanorészecskék által irányítható gélrendszerek tudományágának megteremtése, a polimergélek kutatásában elért eredményei, széles körű nemzetközi együttműködések kialakításával végzett kutatói, egyetemi oktatói és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként 2024 március 14-én Széchenyi-díjban részesült. Gratulálunk!

Figyelem! Szóbeli felvételi információk!

SZÓBELI  MEGHALLGATÁS  AZ  EMELT SZINTŰ  CSOPORTOKBA JELENTKEZŐ  TANULÓKNAK

2024.március 9. szombat

Szeretettel köszöntjük a gimnáziumunkba jelentkezett 8. osztályos diákokat szóbeli meghallgatásokon!

Az általános tagozatra (01 kód) jelentkezett tanulóknak nem kell szóbeli meghallgatáson részt vennie.

A szóbeli meghallgatásra nem küldünk külön behívót.

Szülők, kísérők a gimnázium épületébe a szóbeli meghallgatás idején a felvételi nyugalma érdekében nem jöhetnek be, számukra az aulában biztosítunk helyet a várakozásra.

Az emelt szintű informatikára jelentkezők gyakorlati vizsgája
800  órakor kezdődik.

A szóbeli meghallgatásra a tanuló
a személyi igazolványát/diákigazolványát
valamint a KRÉTA-ból kinyomtatott ellenőrzőt feltétlen
hozza magával!

Az informatikára is jelentkező tanulók mindenképp az informatika teremben jelentkezzenek szombat reggel 8 órakor, a többieknek csak a táblázatban megjelölt időpontra kell jönniük.

A szóbeli meghallgatások tervezett időpontjait a mellékelt táblázat tartalmazza. Kérünk minden olyan vizsgázót, aki nem 8:00-ra van beosztva, hogy a folyamatos vizsgáztatás érdekében lehetőség szerint a  tervezett időpont előtt 30 perccel jelenjen meg! A diákoknak várakozó termet biztosítunk a vizsgaterem közelében.

Szóbeli felvételi tematikák 2024

Tisztelt Szülők! Kedves nyolcadikosok!

 

A 2024-es felvételi tematikák az alábbi linken ttülthetők le:

 

LINK

 

 

Fenntartó

Kaposvári Tankerületi Központ

7400 Kaposvár, Szántó utca 5.
Telefon: +36 (82) 795-225
E-mail: kaposvar@kk.gov.hu

Kapcsolat

7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 17
Telefon: +36(82)512128
OM azonosító: 034141;   
e-mail: iskola@tancsics.hu
További adatok