AJTP pályázati felhívás

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati felhívása

8. évfolyamos tanulók számára
az Arany János Tehetséggondozó Programban történő részvételre

 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2021/2022. tanév rendjéről szóló 20/2021. (VI. 8.) EMMI rendelet, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet alapján pályázatot hirdet a 2021/2022. tanévben 8. évfolyamon tanuló diákok számára a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok továbbtanulását segítő Arany János Tehetséggondozó Programban való részvételre.

 

 A Tehetséggondozó Programba jelentkezhet minden olyan tanuló, aki

  1. a)tanulói jogviszonyban áll, és a középiskola kilencedik évfolyamára jelentkezik abban a tanévben, amelyben a pályázat meghirdetésre kerül, és
  2. b)az e pontban meghatározott valamelyik feltételnek megfelel:
  3. ba)rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
  4. bb)a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.)  53. §-a szerint gyermekvédelmi szakellátás otthont nyújtó ellátási formájában részesülő nevelésbe vett, vagy a programba történő jelentkezés időpontjában ideiglenes hatállyal elhelyezett,
  5. bc)a család- és gyermekjóléti szolgálat Gyvt. 40. §-a szerinti, az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített javaslat alapján rászorult, azzal, hogy a család- és gyermekjóléti szolgálatnak a rászorultság kérdésében annak alapján kell döntenie, hogy kellett-e az Arany János Tehetséggondozó Programba történő jelentkezést megelőző három éven belül a Gyvt. 39. §-a alapján az érintett tanuló érdekében intézkednie,
  6. bd)a szülő vagy a családba fogadó gyám alacsony foglalkoztatottsága esetén, ha a gyermeket nevelő szülők bármelyikéről vagy a családba fogadó gyámról megállapítható, hogy a pályázat benyújtása időpontjában a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 33. §-a szerinti aktív korúak ellátására jogosult vagy a pályázat benyújtásának időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként nyilvántartott személy,
  7. be)lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet értelmében kedvezményezett településen található,
  8. bf)lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye nem kedvezményezett, de atelepülési lakónépességi adatok alapján ötezer főt meg nem haladó állandó lakosságszámmal rendelkező településen található és a programba történő jelentkezés időpontjában a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény  § (1) bekezdés a)-d) pontjában foglalt valamelyik célra nyújtott települési támogatásban vagy a jelentkezés időpontját megelőző 6 hónapon belül rendkívüli települési támogatásban részesül.

A programba bevont intézmények a hátrányos helyzetű tanulókat azonos felvételi pontszám esetén kötelesek előnyben részesíteni a felvétel során.

 A program célja:

Az Arany János Tehetséggondozó Program keretében lehetőség nyílik arra, hogy a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek olyan középiskolákban, kollégiumokban tanuljanak, nevelődjenek, amelyek célul tűzték ki a tehetséggondozást és a felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítést.

 Az általános iskola által benyújtott pályázatokat a programhoz tartozó középiskolák bírálják el.

A tanulók

-       a tanév rendjéről szóló rendeletben meghatározott időpontban (2022. január 21-én, illetve pótló válogatási eljárás során 2022. január 28-án) − egy nem szaktárgyi jellegű − felvételi eljárást megelőző válogatáson vesznek részt: egy elbeszélgetést követően fogalmazást írnak és képességeket vizsgáló feladatlapokat töltenek ki.

-       A tanulóknak e mellett részt kell venniük a kilencedik évfolyamra felvételiző tanulók számára szervezett központi írásbeli felvételi vizsgán abban az intézményben, amely intézménybe az Arany János Tehetséggondozó Program keretében első helyen kérik a felvételüket. A központi írásbeli felvételi vizsga egy magyar nyelv és egy matematika feladatlap kitöltéséből áll. A vizsgák időpontját a tanév rendjéről szóló rendelet határozza meg: 2022. január 22. 10.00 óra (pótló központi írásbeli felvételi vizsga 2022. január 27. 14.00 óra).

A sikeresen teljesítő tanulók megyéjük Arany János Tehetséggondozó Programot működtető középiskolájába, illetve kollégiumába nyerhetnek felvételt, és speciális program alapján készülhetnek fel a felsőfokú továbbtanulásra. A tanulók egyéves előkészítő évfolyam, az iskola helyi tantervében foglaltak és az érettségi vizsgaszabályzatban előírt feltételek teljesítése esetén tehetnek érettségi vizsgát. Az előkészítő évfolyamon a diákok emelt szintű anyanyelvi és idegen nyelvi oktatásban, matematika- és digitális kultúra oktatásban, önismereti, személyiség- és képességfejlesztő, kommunikációs és tanulás-módszertani programokban vesznek részt. A Programban tanuló diákok felkészülhetnek az emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsgára (C típusú középfokú nyelvvizsgával egyenértékű nyelvtudást szerezhetnek) elsősorban angol nyelvből, a nemzetközi ECDL számítástechnikai vizsgával egyenértékű tudást szerezhetnek a digitális kultúra területén, mindemellett térítésmentesen szerezhetnek gépjármű-vezetői jogosítványt.

A program résztvevői valamennyien kollégisták lesznek. A programról további információk érhetők el a www.ajtp.hu honlapon.

Pályázni a pályázati felhívás hiánytalanul kitöltött űrlapjainak beküldésével lehet, amelyek a programban már részt vevő középiskolákban szerezhetők be, vagy letölthetők az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapjáról (www.kormany.gov.hu / Emberi Erőforrások Minisztériuma / Köznevelésért Felelős Államtitkárság).

A pályázatnak tartalmaznia kell

  1. a nevelőtestület támogató nyilatkozatát (1. sz. melléklet),
  2. a szülő nyilatkozatát arról, hogy elfogadja és támogatja az 5 éves nevelést, oktatást és a kollégiumi ellátást (2. sz. melléklet),
  3. a tanuló személyi adatlapját (3. sz. melléklet),
  4. azt, hogy a programban részt vevő intézmények közül melyekbe kéri a felvételét (4. sz. melléklet),
  5. a szociális helyzetet igazoló hivatalos dokumentum fénymásolatát (a jegyző igazolása a hátrányos helyzet megállapításáról vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságról vagy az ideiglenes hatállyal történő elhelyezésről),
  6. vagy az illetékes gyermekjóléti szolgálat − az általános iskola és a szülő kezdeményezésére elkészített – javaslatát a tanuló rászorultságára vonatkozóan abban az esetben, ha a h. pontban foglalt igazolás kiállításának feltételei nem állnak fenn (5. számú melléklet).

(Kérjük a tanulót, önéletrajzában mutassa be életkörülményeit, családi hátterét; eddig elért iskolai, művészeti és sporteredményeit; hobbiját, érdeklődési körét; a jövőjével kapcsolatos elképzeléseit; valamint írja le, hogy miért akar az Arany János Tehetséggondozó Programban részt venni.)

A programban részt vevő intézmények/intézménypárok (középiskolák és kollégiumok) közül hármat lehet megjelölni, melyek közül a tanulók elsősorban a lakóhely szerinti megye intézményébe nyerhetnek felvételt.

A pályázónak külön jelentkezési lap benyújtásával egyénileg kell jelentkeznie a központi írásbeli vizsgára 2021. december 3-áig. A központi írásbeli felvételi vizsga jelentkezési lapja 2021. november 16-át követően lesz elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu).

A jelentkezési lapot abba az intézménybe kell benyújtani, amely intézménybe a tanuló az Arany János Tehetséggondozó Program keretében első helyen kéri a felvételét.

Az Arany János Tehetséggondozó Programra történő pályázatot legkésőbb 2021. december 10-éig (a postára adást igazoló bélyegző dátuma) postai úton kell eljuttatni az első helyen kiválasztott középiskola címére.

Kérjük, hogy a borítékra írják rá: " Arany János Tehetséggondozó Program".

A határidőn túl érkezett vagy formailag hibás pályázatokat az intézmény nem értékeli.

A pályázat eredményéről 2022. február 10-éig a középiskola tájékoztatja a jelentkezőket.

A pályázat eredményéről történt értesítés után 2022. február 18-áig a középfokú felvételi eljárás keretében a programba jelentkező valamennyi tanulónak felvételi jelentkezést kell benyújtania. A felvételi dokumentumok közül a Tanulói adatlapot az Oktatási Hivatalhoz, az adatlapon feltüntetett címre, a Jelentkezési lapo(ka)t pedig a középiskolá(k)ba, az intézmény(ek) által megadott címre kell elküldeni. (A 2022. február 10-éig esetleg elutasító határozatot kapott tanulók is − más tanuló visszalépése esetén − bekerülhetnek az Arany János Tehetséggondozó Programba.)

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást kaphatnak a programban részt vevő intézmények programfelelőseitől vagy az EMMI Köznevelés-igazgatási Főosztályán Spohn Beáta referenstől (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A program leírása letölthető:

 -       Arany János Tehetséggondozó Program kerettanterve (https://www.oktatas.hu/kozneveles/kerettantervek/2020_nat/kerettanterv_7_melleklet)

-       Az Arany János Tehetséggondozó Program kollégiumi tevékenység- és foglalkozásrendszere (https://www.oktatas.hu/kozneveles/kerettantervek/2020_nat/iranyelvek_alapprogramok)

Pályázati felhívás: Palyazati_felhivas.docx
Nevelőtestületi nyilatkozat (1. számú melléklet): 1.szamu_melleklet.doc
Szülői nyilatkozat (2. számú melléklet): 2.szamu_melleklet.doc
A tanuló személyi adatlapja (3. számú melléklet): 3.szamu_melleklet.doc
Jelentkezési lap (4. számú melléklet): 4.szamu_melleklet.doc
A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 176. § (4) bc) pontja alapján; kitöltendő abban az esetben, ha a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság vagy a nevelésbe vétel feltételei nem állnak fenn, így a hátrányos helyzet jegyzői igazolás alapján nem alátámasztható. (5. számú melléklet): 5.szamu_melleklet.doc