Ülök az egykedvű őszi borongásban, 2oo8 november 28-án, az egyházi év utolsó napján. Csend van bennem, várakozás. Múlik egy év!
Vagy egy egész világ? Nem tudom!
Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek,
jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok
által felhergelt, fölösleges üveg gyöngyök után futkosó, kapkodó
emberek kiabálnak, vagy tanácstalanul néznek maguk elé értetlenül. És
itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya
alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek és az olcsó termékeket
reklámozó médiák. És sorolhatnám tovább de minek, hisz mindezt
hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok sok csatornán önti
a televízió, a megannyi honlap.
Ülök és látom, hogy jön Krisztus Király, közeledik csendesen,
méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan Jeruzsálem falai
felé. Megáll és hosszan néz.... Testemben hatalmas félelem remeg...
csak le ne borulj sírva előttünk Istenünk.
Mindenkinek igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom eszemmel hogy túl
sok már a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy jó lenne
betörni néhány ablakot, szétverni az álnokok között. Türelmetlenek
vagyunk. Egy értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt diktatúrából jövünk,
naivan, tisztán indultunk 89-ben, egymás kezét fogtuk, és a sárba
borulva több nyelven is együtt imádkoztunk, boldogan kacagtunk. Akkor
értettük egymást: most miért nem értjük egymás nyelvét, vágyát, álmait?
Forrong a világ! Tudom, hogy mindenki jót akar, jót magának, minél több
jót. Mint a gyermekek veszekszünk ócska baba rongyokon, és észre sem
vesszük, lassan szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez a
világ, csak sírásból és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy
lehetünk ilyen vakok?
Uram, te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket mint kotló a
csibéit? Jó szóval bíztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod
könnyeiddel lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk
csendesen paradicsomi békességben. Jól fel tarisznyáztál, mindenünk
megvan. A föld csodás termékenysége, szaporít nap mint nap kenyeret
nekünk, és van annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat,
tanyát, otthont ezen a földön. És van annyi vas érc, réz, mangán, hogy
egy-egy autó is jutna a családjainknak. És jut, könyv, jó film, tiszta
bor, és csók, szerelem mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot.
És juthat gyermekáldás, vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a
te szent akaratodból. Testvérem lásd, van kit szerethetsz, kit
otthonodba fogadhatsz, kivel törődhetsz, kibe belé álmodhatod álmodat.
És ültethetsz virágot, platánt, diót, és megéred hisz jó orvosaid
vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjön, és árnyékával enyhet adjon
családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi kérdésre kerestek, találtak
válasz az évezredek alatt, lassan biztosan hajtsuk uralmunk alá a
földet, ahogyan te kérted Istenünk a teremtés hajnalán még a
bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri szeretetben tudhatnánk,
hogy a rész igazságoknál fontosabb az élet.
A gonosz kacag, ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből
kenyeret, fogyassz, habzsolj, ha kell ha nem, legyen. És ha leborulsz
előtte mindent csak neked ígér, az egész bevásárló központot,
repülőt, jachtot, de minek? És felvisz csodás templomok ormára,
sztár leszel, dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében,
hatalmad lesz felettük: Uralkodj, miért vállalnád a szeretet
szolgálatát?
Fogyasztás, birtoklás, hatalom, habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod
világunkat, azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy, rosszabb,
testvéred farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója.
Itt állsz Uram a XXI századi Jeruzsálem falai előtt, elöttünk.
Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim és mégis arra kérlek,
hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk,
ajándékoz meg érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép
Karácsonnyal.
Istentől áldott adventi, megtérést, szent időt kívánok szeretettel,
Böjte Csaba testvér